Megjelent a beszállítói integrátorok támogatása pályázat

A beszállítói integrátorok által nyújtott növekedési lehetőségek kihasználtságának foka jelenleg nem elégséges. Főleg a nemzetközi piacokon a KKV-k gyakran nem képesek önállóan megjelenni, sőt, gyakran kiszorulnak onnan. Azonban, amikor sikerül nagyvállalatokkal nem versenyző kapcsolatokat kiépíteniük, akkor ez a helyzet megváltozhat. Az ilyen esetekben a beszállítói integrátor növekedési lehetőséget jelent, felvállalja a technológia beszerzését, biztosítja a technológiai transzfert, a know-how-t, finanszírozást, míg a KKV piachoz és növekedési lehetőséghez jut. Ezeknek a beszállítói értékláncoknak a megfelelő kialakítása Magyarországon elmarad a kívánatostól. A projekt keretében kizárólag feldolgozóipari tevékenységek fejleszthetők!


A támogatási kérelmet benyújtó konzorciumok az együttműködés keretében vállalják, hogy:

  • projektjük megvalósításával hozzájárulnak a KKV-k beszállítói képességének fejlesztéséhez.
  • a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet,
  • integrátor vállalatként képzési-tanácsadási, szervezetfejlesztési tevékenységgel fejlesztik a konzorciumban részt vevő beszállító(ka)t, és beszállítói audit elvégzésével visszamérik annak eredményét,
  • beszállítóként a versenyképességük javítása érdekében részt vesznek beszállítói auditon, majd az integrátori fejlesztő programban való részvételt követően új audit keretében visszamérik a beszállítói készségeik javulását,
  • igazolják, hogy a projekt megvalósítása során, vagy az azt követő évben valódi beszállítói tevékenységre kerül sor a felek között,
  • az integrátor vállalatnál – amennyiben a támogatási kérelem benyújtásakor ilyen nem volt – beszállítói kapcsolatokat koordináló munkakör kerül létesít

Támogatási kérelem benyújtására csak konzorciumi formában van lehetőség

Támogatást igénylők köre 
mikro-, kis-, és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok.

Beszállítói integrátor vállalatként kizárólag olyan szervezet nyújthat be támogatási kérelmet, amelynek
éves nettó árbevétele a megelőző két teljes, lezárt üzleti év átlagában elérte a 10 milliárd Ft-ot.

Nagyvállalkozások támogatására vonatkozó feltételek:
Nagyvállalkozások csak akkor támogathatók, ha bizonyítani tudják, hogy a projekt közvetlenül előnyös a kis- és középvállalkozások számára. A fejlesztés eredményeként kialakított szolgáltatásokat és termékeket a nagyvállalat kizárólag kedvezményesen vagy ingyen nyújthatja a KKV-knak.

Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek

Minden projekt esetében:

1) Információs technológia-fejlesztés (beleértve vállalat- és termelésirányítási és e-kereskedelmi megoldásokat) - legalább az infokommunikációs akadálymentesítés mértékéig.

Beszállító KKVk esetében:

2) Új eszköz beszerzése

3) Az integrátor vállalat által nyújtott tanácsadás, szervezetfejlesztés igénybevétele. Amennyiben az integrátor esetében a tanácsadás, szervezetfejlesztés nyújtása támogatásból valósul meg, a beszállító KKV részére ingyenesen kell nyújtania a tanácsadást, szervezetfejlesztést. ÉS/VAGY

4) A beszállító KKV beszállítói tevékenységének javítását szolgáló, integrátor vállalat által nyújtott képzésen való részvétel. Amennyiben az integrátor esetében a képzés nyújtása támogatásból valósul meg4, a beszállító KKV részére ingyenesen kell nyújtania a képzést. ÉS/VAGY

5) A beszállító KKV-k számára az integrátor vállalat által javasolt konzorciumon kívüli szervezettől származó képzés, tanácsadás, szervezetfejlesztés igénybevétele.

6) Piackutatás, piacra jutás és marketing tevékenység.

A 3)-5) pontban felsorolt tevékenységek közül legalább egyet kötelező választani.

Beszállítói integrátorok esetében:

7) Képzés, tanácsadás, szervezetfejlesztés nyújtása, illetve javaslat a beszállító KKV tagok számára azok igénybe vételére.

8) Beszállítói kapcsolatokat koordináló munkakört betöltő, újonnan felvett munkatárs foglalkoztatása, amennyiben a támogatási kérelem benyújtásakor ilyen nem volt.

 

Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:

9) Új eszköz beszerzése – integrátor vállalat esetében

10) Megújuló energiatermelő eszközök beszerzése (amennyiben tárgyi eszközként kerülnek aktiválásra).

11) Az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése.

12) Infrastrukturális és ingatlan beruházás (beleértve az ingatlanra aktivált megújuló energiatermelő berendezéseket is). A tevékenységhez kapcsolódó költségek a projekt összköltségének legfeljebb 25%-át érhetik el.

13) Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése beszállító KKV esetében.

14) Az integrátor vállalat esetében a projektkoordinációs feladatok ellátása

A támogatás mértéke, összege

a) Konzorcium szintjén az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: min. 300.000.000 Ft, max.1.000.000.000 Ft

b) Konzorciumi tagonként az igényelhető vissza nem térítendő támogatási összege min. 25 millió Ft, max. 250 millió Ft.

c) A támogatás maximális mértéke:

A projekt egészére vetítve a támogatás mértéke nem haladhatja meg az 50%-ot. 

Előleg igénylése

az igénybe vehető előleg mértéke KKV-k esetében a megítélt támogatás legfeljebb 50%-a, nagyvállalkozások esetében a megítélt támogatás legfeljebb 25%-a, de a konzorcium egészére vonatkozóan nem haladhatja meg az 500 millió Ft-ot.

A pályázatról rövid összefoglaló letölthető innen.