Nemzetközi verseny energetikai startupok számára

Az InnoEnergy nemzetközi szervezet közel 11 milliós díjazású hazai és 45 millió forintos befektetéssel kecsegtető nemzetközi versenyt hirdet energetikai startupok számára. A verseny hazai fordulójára szeptember 11-éig lehet jelentkezni.


Az első helyezett 20, a második 10, a harmadik pedig 5 ezer eurós díjat és persze kellő nyilvánosságot kap ötletéhez, projektjéhez. A legjobbak 15 régiós ország csapatával október közepén elődöntőn vehetnek részt, ahol esélyt kapnak arra, hogy a november 22-i nemzetközi döntőbe bejussanak. A budapesten megrendezett döntőn 150 ezer eurós fődíj (befektetési lehetőség) jár a nemzetközi mezőny nyertesének!

Bővebb információ PowerUp

Forrás: NKFIH