Önkormányzatok idén újra pályázhatnak munkásszállás építésére, illetve munkásszállás céljából igénybe vehető ingatlan felújítására.
Az 5 milliárd forintos újbóli kiírás keretében helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások részére nyújtható támogatás minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakítására. A kormány célja, hogy a munkaerő mobilitását ezúton is elősegítse, növelve ezzel a lakhatási lehetőségeket a munkaerőhiánnyal sújtott térségekben.
A támogatás keretében a munkásszállás építési és felújítási költségei, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségei számolhatók el. A támogatás részben vagy egészben visszatérítendő vagy vissza nem térítendő formában nyújtható, a beruházási költségek legalább negyven százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell biztosítania. A támogatás keretében 100% előleg adható. Az önkormányzat a munkásszállás megépítését, illetve felújítását követően bérleti szerződést köt a munkaadókkal, így a munkásszállás működtetése a bérbeadásból származó bevételből biztosítható. A szállót az önkormányzatnak a beruházás befejezésétől számított legalább tíz évig fenn kell tartania.
A most kiírt pályázat keretében a kérelmek 2018. január 5. napjától 2018. március 31. napjáig nyújthatók be a helyi önkormányzat, vagy önkormányzati társulás székhelye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz.
Forrás: kormany.hu