2017-ben is elérhetővé vált az EGT és Norvég Alapok 2009-2014 keretében a Kétoldalú Kapcsolatok Nemzeti Alapjának "Klímaváltozás elleni küzdelem" és "Nemek közti esélyegyenlőség” című bilaterális kapcsolatok erősítését támogató felhívása.
Továbbra is pályázhatnak a 30 ezer fő alatti lakosságú önkormányzatok a Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés programterületen.
Az Ösztöndíj programterület szakmai látogatásaira még 2017. július 27-ig pályázhatnak az érdeklődők.
I)
A támogatási összeg jelen felhívásban a donor országok és Magyarország által célzott klímaváltozás elleni küzdelemhez kapcsolódó együttműködés ösztönzésére fordíthatók.
A támogatható tevékenységek körébe tartoznak a norvég, izlandi és lichtensteini szervezetekkel való szakmai találkozók, tanulmányutak, rendezvényeken, konferenciákon való részvétel, nyilvánossági elemek.
A pályázat benyújtására jogosult minden Magyarországon jogi személyként létrehozott közjogi, vagy magánjogi, kereskedelmi, vagy nem kereskedelmi szervezet, NGO, valamint olyan természetes személy, aki Magyarországon jogszerűen tartózkodik.
A felhíváson belül két különböző típusú kezdeményezésre lehet pályázatot benyújtani az alábbiak szerint:
Mindkét típusú kezdeményezésnél a támogatási intenzitás mértéke 100 %, valamint az előleg mértéke egyes kezdeményezésekben a megítélt támogatási összeg 80%-a is lehet.
Rendelkezésre álló támogatási forrás: 277.500 EUR, 86.580.000 Ft
A PIERO keretében 1.000-20.000 EUR a maximális támogatás a tevékenység és a résztevők számától függően, míg a COOPER keretében 30.000 EUR.
II)
A támogatási összeg jelen felhívásban a donor országok és Magyarország által célzott nemek közti egyenlőség erősítésének, valamint a nők elleni erőszak megszüntetésének ösztönzésére fordíthatók.
A támogatható tevékenységek körébe tartoznak többek között a norvég, izlandi és liechtensteini szervezetekkel való szakmai találkozók, tanulmányutak, rendezvényeken, konferenciákon való részvétel, nyilvánossági elemek, szakértői tanulmányok valamint különböző figyelemfelhívó tevékenységek.
A pályázat benyújtására jogosult minden Magyarországon jogi személyként létrehozott közjogi, vagy magánjogi, kereskedelmi, vagy nem kereskedelmi szervezet, NGO, valamint olyan természetes személy, aki Magyarországon jogszerűen tartózkodik.
A felhíváson belül két különböző típusú kezdeményezésre lehet pályázatot benyújtani az alábbiak szerint:
A pályázatok benyújtása PIERO 2017. 03. 13-tól forráskimerülésig, illetve 2017. június 30–ig lehetséges.