Várhatóan hat ponton változtatnák meg a korábban már kiírt, de gyenge pályázói érdeklődést generáló két megújuló energiás kombinált hiteles uniós pályázatot - jelezte a Miniszterelnökség a Világgazdaságnak. A könnyítésre azért van szükség, mert az összesen 103 milliárd forintos keretnek csak a tizedére érkezett eddig igény, ezért július 20-án mindkettőt felfüggesztette az illetékes hatóság az átdolgozás érdekében.
Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. A képzettség és a foglalkoztathatóság javítását, valamint az oktatási, képzési és az ifjúsági munka területén működő rendszerek korszerűsítését célzó hétéves program 14,7 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodhat. Ebből 10% jut az ifjúsági szakmának. A program révén több mint 4 millió pályázó juthat támogatáshoz, ebből a Fiatalok Lendületben Program folytatásának számító ifjúsági fejezetnek köszönhetően több mint 500 000 fiatal és szakember.
A Magyar Turisztikai Ügynökség felhívást tesz közzé hazai szervezetek részére nemzetközi és országos hatókörű, turisztikai jelentőségű kongresszusok, konferenciák elnyerésére a Magyarországon eltöltött vendégéjszakák növelése érdekében.
Három tanyafejlesztési pályázat jelent meg összesen 807 millió forintos keretösszeggel, melyet központi költségvetésből finanszíroznak. A támogatást az alföldi tanyás térségben található települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyházi jogi személyek, civil szervezetek, nonprofit szervezetek, magánszemélyek, őstermelők vagy egyéni vállalkozók igényelhetnek augusztus 7-től. Az állami pénzt települési és térségi fejlesztésekre, tanyagazdaságok fejlesztésére, illetve a tanyák lakóépületének felújítására lehet felhasználni.
Mintegy 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amelyben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig.
2017. szeptemberében újra elérhetőek lesznek a Central Europe transnacionális együttműködéseket támogató pályázatai, 60 millió EUR kerettel.
Minimum 3 különböző országból, minimum 3 szervezet együtt tud támogatási kérelmet benyújtani közös, átlagosan 36 hónapos projektre.
Két, nyitott, uniós pályázati lehetőség segíti a vidéki városok távfűtési rendszerének korszerűsítését összesen 45 milliárdos keretösszeggel. Mind a két felhívásra már benyújthatóak a kérelmek, így ennek apropóján megnéztük, hogy hogyan állnak a pályázatok. A távhőtermelő és távhőszolgáltató gazdasági társaságoknak lehetőségük lesz új fogyasztók rendszerbe kapcsolására, távhőtermelő berendezések energiahatékony korszerűsítésére, illetve megújuló energiaforrásokat hasznosító távfűtő/távhűtési és távhőtermelői rendszerek kialakítására.
A felhívás célja, hogy a desztinációk területén a turisztikai szolgáltatók közötti együttműködés erősödjön, és tartós partnerség alakuljon ki a köz- és magánszféra szereplők között.
További cél a turisztikai fogadóterületek versenyképességének javítása a meglévő turisztikai kínálati elemek szolgáltatási csomaggá történő alakításával, a desztináció vonzerejének javításával, a jól meghatározott célcsoportok igényeinek megfelelő szolgáltatási választék és színvonal meghatározásával, a desztináció menedzsmentjének javításával, valamint a desztinációk imázsának fejlesztésével.
Jelen felhívás átfogó célja, hogy javuljon a lakosság egészségi állapota, növekedjen a születéskor várható élettartam és az egészségben eltöltött életévek száma, a fejlesztés járuljon hozzá az ország átfogó népegészségügyi hálózatának kialakításához, és ezen keresztül a lakosság egészségtudatosságának növeléséhez, egészségkultúrájának javításához és a krónikus nem-fertőző betegségek megelőzéséhez a területi egyenlőtlenségek csökkentésével.
2017-ben legkésőbb július 24-én nyújthatók be pályázatok az EGT Alap Ösztöndíj program Szakmai látogatások pályázati akciójában. A résztvevők kapcsolatot építhetnek, illetve meglévő kapcsolatot ápolhatnak Norvégia, Izland és Liechtenstein releváns intézményeivel, a pályázati felhívásban meghatározott célok elérése érdekében.