Még 2017. június 30-ig benyújtható az EGT és Norvég Alap 2009-2014 keretében a Kétoldalú Kapcsolatok Nemzeti Alapjára (KKNA) vonatkozó pályázati felhívás, a „Nemek közti esélyegyenlőség” című bilaterális kapcsolatok erősítését támogató pályázat.
Három főbb részre osztották azt a 80 milliárd forintos fejlesztési keretet, amelyet a kormány Pest megyének szán 2021-ig az uniós pénzszűke kompenzálására - jelezte Pest megyei közgyűlés alelnöke a Magyar Időknek.
Ismét beadhatók a pályázatok a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott pályázati felhívásra, amely a budapesti és Pest megyei vállalkozások KFI tevékenységét ösztönzi jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák házon belüli kifejlesztésének támogatásával.
Változik a támogatási kérelmek beadásának kezdete és vége, mind Pest megyében, mind a vidéki régiókban pályázható „Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára” című és „Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára” című felhívások tervezett tartalmi módosítása miatt, annak érdekében, hogy megfelelő idő álljon rendelkezésre a tartalmi változások feldolgozására és a támogatást igénylők felkészülésére.
Magyarország Miniszterelnöksége (mint Irányító Hatóság), a Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériuma, Románia Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztériuma, valamint Ukrajna Gazdaságfejlesztési és Kereskedelmi Minisztériuma (mint Nemzeti Hatóságok) 2017. május 17-én meghirdette a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 második pályázati felhívását.
2017-ben is elérhetővé vált az EGT és Norvég Alapok 2009-2014 keretében a Kétoldalú Kapcsolatok Nemzeti Alapjának "Klímaváltozás elleni küzdelem" és "Nemek közti esélyegyenlőség” című bilaterális kapcsolatok erősítését támogató felhívása.
Jelen Felhívás keretében vissza nem térítendő támogatás és kölcsön együttes biztosítása révén a támogatható fejlesztések által létrejöhet a vállalatok különböző funkcionalitású területeinek összehangolása és azok egyidejű összekapcsolása, integrálása, amelynek segítségével szimultán módon jöhetnek létre a termékfejlesztési, tervezési, gyártási összeszerelési, építési, kereskedelmi és szolgáltatási folyamatok.
Jelen felhívás célzottan az Ipar 4.0 technológiai megoldásokat alkalmazó kis -és középvállalkozások fejlesztéseihez nyújt támogatást. A támogatható tevékenységek hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar ipar egy magasabb jövedelmezőségű, hatékonysági nívót jelző irányban mozduljon el, s egy ilyen gazdasági pályára kerülve érje el az Irinyi tervben megfogalmazott növekedési célokat.
A pályázat a feldolgozóiparban működő, és az Irinyi terv kiemlet ágazataiban megvalósítandó projekteket kívánja támogatni, olyan vállalkozások számára, amelyek nagy növekedési potenciállal rendelkeznek.
Jelenleg két pályázati konstrukció rendelkezésre áll azon vállalkozások részére, akik jelentős export tevékenységgel rendelkeznek, és ehhez kapcsolódóan kívánnak kutatás-fejlesztési projektet lebonyolítani. A két konstrukció elérhető Pest megyében és a vidéki térségben is, vagyis az ország egész területésől páláyzható.