Hazai, társfinanszírozott, közvetlen brüsszeli és egyéb nemzetközi pályázatok megírása, pályázati projektmenedzsment
Tanácsadóink és ügyvezetőink több, mint 10 éves pályázati tanácsadási tapasztalattal rendelkeznek. Ezen szakmai tapasztalat alapján számos olyan támogatási konstrukciót ismerünk és érünk el, melyek alkalmasak vállalkozások, civil és egyéb szervezetek, valamint önkormányzatok elképzeléseinek finanszírozására.
A forrásokhoz kapcsolódó pályázatírási szolgáltatásunk keretei között vállaljuk a projektek előzetes megvizsgálását, pályázati előkészítését, majd Horizon 2020, Széchenyi 2020 és egyéb nemzetközi, valamint hazai támogatási konstrukciók keretei között a pályázatok megírását és a nyertes projektek igény szerinti menedzselését.
Cégünk szakembereinek hazai és nemzetközi tapasztalatai alapján 2014-től számos hazai és nemzetközi partnerrel, kutatóintézettel, egyetemmel, vállalkozásfejlesztési szakmai szervezettel és vállalkozásokkal dolgozunk együtt hazai és nemzetközi színtéren is. Így kapcsolódtunk be az SME Instrument, a Horizon 2020, az EACEA alapok, valamint sok más nemzetközi, brüsszeli program platformjába is, ahol remek konzorciumi partnerekkel és stratégiai partnerekkel együtt vállalunk teljeskörű projektépítést is.
Bővebb információért keressen bennünket az alábbi LINK-re kattintva.