Elindul a Magyar Multi Program második köre

Elindul a Magyar Multi Program második köre, március 5-től várják a vállalkozások jelentkezését - jelentette be szerdán György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.


 A második körben ismét több száz vállalkozást megszólítva, várhatóan legfeljebb 50 vállalkozást választanak ki a fejlesztésekre.

Kiemelte, hogy a kormány hisz a vállalkozókban, akik munkalehetőséget biztosítanak, hozzájárulnak településük, régiójuk, valamint a nemzetgazdaság fejlődéséhez.

A program egy éve indult. Hozzátette: országjárás kezdődik a program megismertetésére, állomásai a főváros mellett Székesfehérvár, Miskolc, Szombathely, Pécs, Kecskemét, Debrecen, Szeged lesznek. A jelentkezés ingyenes, a kiválasztottak 45 százalékos vissza nem térítendő támogatást kapnak.

A programban az első körhöz hasonlóan egy adott vállalat diagnosztikás és fejlesztési terv készítését követően 2-36 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat tanácsadási szolgáltatás igénybevételéhez vagy 50-340 millió forint értékben részesülhet vissza nem térítendő támogatásban komplex fejlesztései megvalósításához - ismertette.

Kitért arra, hogy a Magyar Multi Program első kiválasztási körében több száz jelentkező cég közül végül 104 vállalkozás felelt meg a belépési kritériumoknak.

A jelentkezési feltételek közé sorolta, hogy a cégeknek mikro-, kis-, és középvállalkozásnak kell minősülniük, legalább négy lezárt üzleti évvel. További feltétel, hogy minimum öt alkalmazottjuk legyen, minimum 100 millió forint nettó árbevétellel rendelkezzenek. Az árbevétel mellett a középvállalatok esetében 20 százalékos átlagos éves növekedést kell felmutatni meghatározott időszakban, mikro-, és kisvállalkozásoknak 100 százalékos éves növekedést kell teljesíteni - ismertette. Vagy az export árbevételben 50 százalékos éves növekedést kell felmutatni, vagy a 2018. évi nettó export értékesítési árbevétele el kell, hogy érje a minimum 50 millió Ft-ot. További fontos feltétel, hogy a pályázni vágyó vállalkozások fejlesztési igénye nem irányulhat mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, halászati, vagy TEÁOR’08 12.00, 05.10-09.10, 19.10-20, 24.10, 30.11-12 és 33.11-20 kód szerinti tevékenységekre.

Az erős magyar vállalkozások létrejöttének támogatása a tárca kiemelt célja, ami hozzájárulhat Magyarország további fenntartható gyarapodásához - húzta alá

A regisztrációs felület várhatóan 2020. március 31.-éig lesz nyitva.

kormany.hu