Három pillérre épülő szakmai programot indít el a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) a hazai kis- és középvállalkozások exportjának bővítése érdekében.
A teljes exportfolyamatot végigkísérő egyablakos szolgáltatáscsomaggal segíti az MNKH a magyar kis- és középvállalkozásokat exporttevékenységük fejlesztésében. Az állandóan változó nemzetközi piaci környezetre válaszul a Kereskedőház az Export Expressz program keretében új stratégiai elemekkel bővíti tevékenységét.
A Kereskedőház induló szakmai programjának másik fontos pillére az innovatív vállalkozások, illetve startupok külpiacra segítése.
Az MNKH ezért egy külön szervezeti egységet hozott létre, melynek dedikált feladata, hogy felkutassa az innovatív termékeket és szolgáltatásokat előállító magyar KKV-kat és elősegítse azok exporttevékenységét, külpiacra jutását, illetve a magyar tudás és szakértelem kivitelét. A Kereskedőház ezen felül elindítja startup programját, melynek célja, hogy támogassa az ígéretes hazai startupok érvényesülését a nemzetközi piacokon, a programra október közepén kell jelentkezni.
Az MNKH programjának harmadik eleme a határainkon kívül élő honfitársainkkal való együttműködés kiszélesítését és elmélyítését célozza annak érdekében, hogy az üzleti kapcsolati hálójuk révén hozzájáruljanak a hazai KKV-k exporttevékenységének bővüléséhez. Ezért a Kereskedőház aktívan keresi a potenciális partnereket a külpiacokon, illetve szívesen fogadja az ilyen irányú megkereséseket is.
Forrás: portfolio.hu