A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a jelen kiírásban megjelölt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak bővítése és technológiai modernizációjának támogatása, amely során korszerű termék előállítási képességek megteremtésének és bővítésének céljából lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására.
Jelen Felhívás kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai és EU stratégiával – ösztönözni az energiahatékonysági fejlesztések megvalósítását és elősegíteni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését.
A konstrukció célja a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó és a turisztikai vonzerők közelében található kereskedelmi szálláshelyek általános minőségének és szolgáltatási színvonalának emelése és kapacitásának növelése, kapacitáskihasználtságának javítása, a szálláshelyek működéséből származó árbevételek által a profitabilitás és a fenntarthatóság növelése.
Megjelent az "Új gyakornoki Program"! A Felhívás célja, hogy javuljon a fiatalok gyakornoki képzésben való részvétele, képzettsége, szakmai gyakorlati ismeretei, munkatapasztalata, ezáltal munkaerő-piaci kilátásaik és foglalkoztatásuk. A kiemelt kormányzati célkitűzés a fiatalok munkaerő-piaci belépésének segítése, az ifjúsági munkanélküliség csökkentése.
A Program keretén belül 6 milliárd forintos támogatási keretet nyújt a kormány idén a nemzeti és helyi indentitástudat erősítése érdekében. Cél a hagyományos vidéki közösségi élet megerősödése, ezzel teret adva a fiatal generációk számára. A program esélyt ad a helyi kultúra, a szabadidős tevékenységeknek fejlődéséhez, támogatja a hagyományok megtartását és azok továbbvitelét, hozzájárul a kultúrközösségek közötti kommunikációhoz.
Megjelent az MFB Versenyképességi Hitelprogram. A konstrukció célja a kis-, közepes vállalkozások versenyképességének növelése, hosszú távú finanszírozásuk biztosítása, valamint tőkeszerkezetük és likviditási helyzetük kiszámíthatóvá tétele.
Január 2.-ától elérhető az NHP FIX! A Hitelprogram célja, hogy a kis- és középvállalkozások fix, alacsony kamatozású, hosszú lejáratú fejlesztési hitelforráshoz jussanak, hozzájárulva versenyképességük javításához. A hitelprogram keretei között maximum 2,5 %-os, fix kamatozású kölcsönt igényelhetnek kkv-k, összesen 1 000 milliárd Forint értékben. Egy vállalkozás minimum 3 millió Ft, maximum 1 milliárd Ft hitelhez juthat. A hitelek futamideje minimum 3, maximum 10 év lehet.
Megjelentek a civil szervezetek által igényelhető pályázatok. Idén összesen 5,9 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre a civil szervezetek számára, mely működésükre, valamint szakmai programjaik megvalósítására fordítható. A támogatásokon belül lehetőség van egyszerű támogatásokra, melyek pályázatai február 22.-e és március 29.-e között nyújthatók be, valamint összevont támogatás igénylésére, mely pályázatok január 16.-a és február 21.-e között nyújthatók be.
Az "Építőipari támogatási program" vissza nem térítendő támogatást kínál a hazai kis-, és középvállalkozások versenyképesség növekedésére, kapacitásbővítésére, valamint megfelelő eszközök beszerzésére, melyek egyszerűsítik a munkafolyamatokat.
Megjelent a pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásait támogató pályázati felhívás 4,5 milliárd keretösszeggel .A támogatási kérelmeket február 20.-ától lehet benyújtani. A páláyzat célja a hazai gazdaságok növekedésének fenntartása érdekében a vállalkozások növekedési és foglalkoztatottsági potenciáljának javítása, gazdasági teljesítményének segítése.