PÁLYÁZAT A 2015. ÉVI LEGJELENTŐSEBB INNOVÁCIÓS TELEJESÍTMÉNY ELISMERÉSÉRE!

 

A Magyar Innovációs Alapítvány - a Magyar Innovációs Szövetséggel, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal, a Földművelésügyi Minisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával együttműködésben - 24. alkalommal hirdeti meg a MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ pályázatot.

Projectmine Szakmai Konferencia- Pályázzunk együtt, de mire és hogyan?!

"Projektfinanszírozás a gyakorlatban" címmel tartunk szakmai konferenciát a Continental Hotel Budapestben 2015. december 1-én.

Mégis kellenek pályázatírók

Annak ellenére, hogy több mint tíz éve lehet uniós pénzre pályázni Magyarországon, még mindig sok hibát vétenek a támogatásokra jelentkezők. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint most egy különösen érzékeny időszakot élünk, hiszen az új, 2014–2020-as ciklus módosult eljárásrendet, a korábbitól eltérő formanyomtatványokat hozott, s ezeket meg kell tanulni használni.

Felhívás magyar-francia társadalomtudományi együttműködések megvalósítására a Balaton Program – Programme Hubert Curien keretében

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a francia Külügyminisztérium, valamint a francia  Felsőoktatási és Kutatási Minisztérium felhívást tesz közzé magyar-francia kétoldalú, két év időtartamra szóló projektek megvalósítására a társadalomtudományok terén.

Százmilliárd jut a lakossági energiamegtakarítási beruházásokra

A 2014-2020 közötti programozási időszak uniós támogatásai esetében a nyertes ajánlattevők 50 százalékos előleget kaphatnak biztosíték nélkül, a lakosság az energetikai megtakarítást eredményező beruházásokra pedig csak visszatérítendő támogatáshoz juthatnak - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányhatározat, amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. 

Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felhívása magyar intézmények részvételét támogatja a nemzetközi együttműködésben megvalósuló EUREKA projektekben a részvételhez szükséges hazai forrás biztosításával.

Még az idén közel 600 milliárd támogatási felhívás jelenik meg terület és településfejlesztésre

Még az idén közel 600 milliárd forintnyi támogatási keretet nyitnak meg az önkormányzatok számára a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból

Több mint 1100 milliárd forint közlekedésfejlesztési forrást tett elérhetővé a fejlesztési tárca

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében négy pályázati felhívást tett közzé összesen 1105 milliárd forint értékben.

Egy hónappal csúsznak az uniós mezőgazdasági pályázatok

Az ősszel kiadott menetrendhez képest nagyjából 1 hónappal csúszik az idénre tervezett mezőgazdasági pályázatok megjelenése- nyilatkozta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Szigorúbban ellenőrzik a harmadik országból származó méztételeket

A harmadik országból származó méztételek hatósági ellenőrzésének megszervezése érdekében december 7-étől adatszolgáltatási kötelezettséget rendelt el az országos főállatorvos.