2015. A növekedés éve….új horizon a nemzetközi forráslehetőségek piacán

A 2015-ös évben egyik kiemelt célunk, hogy partnereink és ügyfeleink minél részletesebben és áttekinthetően megismerkedhessenek azon nemzetközi és Európai országok forrásaival, valamint nemzetközi piacra jutási lehetőségekkel, melyek segítségével célunk, még több hazai KKV versenyképességének fejlesztése. Ez az év hatalmas lehetőségeket kínál a régiónak, hogy megfelelő együttműködések keretei között, számos új projekt valósuljon meg, új konstrukcióban elérhető források segítségével.

ProjectMine Kft. – A „KKV” Specialista

2015. az új és innovatív lehetőségek éve lesz. Látva a számtalan új irányt és piaci igényeket, cégünk új horizontokat nyit, 2015-ben. A hazai KKV piac megérdemli, hogy kapjon egy olyan segítséget, iránytűt, melynek segítségével átláthatóan és könnyen tájékozódhat az új pénzügyi és támogatási lehetőségekről, ahol minden olyan kérdésre, mely fejlesztései, beruházásai és piaca jutási kérdései kapcsán felmerülnek.

Ügyvezetőnk az "Az Év Vállalkozója" 2014-ben

Semperger Kinga, cégünk ügyvezető igazgatója és társtulajdonosa a ProjectMine Kft-vel elért eredményeiért és sikereiért 2014-ben a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) elismerésében részesült.

Megjelent a KEHOP 2014-2020 tervezete

Megjelent a 2014-2020 - KÖRNYEZETI ÉS ENERGIAHATÉKONYSÁGI OPERATÍV PROGRAM tervezeti dokumentációja.
A programcsomagban 5 fejlesztési prioritás megnyitása fog megtörténni, több mint 1100 milliárd forintos kerettel. A jövőben számos komplex és újszerű fejlesztési lehetőség az, melyben a pályázók gondolkodhatnak. 

Hatalmas START az Új EU pályázatoknak 2014 októberében!

58 Milliárd Ft értékben ír ki 5 pályázatot a Nemzetgazdasági Minisztérium, mely lehetőségekkel a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus első 120 milliárd forintos kerete megindulhat. A kormany.hu oldalon elérhető sajtótájékoztató anyagát itt olvashatják bővebben: