Megjelent az 5* minősítéssel rendelkező szállodák fejlesztését célzó pályázati felhívás.
Bemutatjuk, hogyan működik és mit kell tudni a bértámogatásról a munkavállalók csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatásával kapcsolatban.
Április 20-i nappal indul a kibővített Növekedési Hitelprogram!
Az új Program NHP Hajrá néven indul, 1 500 milliárd forintos forrással. Az MNB célja a hazai kis- és középvállalkozások segítése egy kedvező hitelkonstrukcióval a jelenleg kialakult járvány okozta gazdasági válság csökkentésének érdekében.
A Felhívás célja az NKFIH előminősítéssel rendelkező vállalkozások rövid időn belül növelő kísérleti fejlesztési tevékenységek megvalósításának támogatása oly módon, hogy a támogatásban részesülők alkalmasak legyenek a korszerű, digitális vagy Ipar 4.0-as megoldások kifejlesztésére, gyártására, szállítására, és beüzemelésére közép- illetve nagyvállalkozások számára. További cél az S3 ágazati prioritásokhoz, valamint az intelligens technológiákhoz kapcsolódó projektek támogatása.
A pályázati felhívás célja a piacképes termék vagy szolgáltatás fejlesztése. Lehetőség van már meglévő prototípus piaci termékké fejlesztésére is. A fizikai befejezésig piacra vihető termék, technológia, szolgáltatás előállítása szükséges. A fenntartási időszak során kiemelten fontos a kutatás-fejlesztési tevékenység során létrejövő eredmény piaci hasznosulása, melyet a támogatási kérelemben részletesen ismertetni kell (piac, árbevétel növekedésének várható mértéke).
Munkahelyük megvédése érdekében bértámogatásban részesülnek a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor magasan képzett munkavállalói. Célunk a szektorban dolgozó több tízezer munkavállalói tartós foglalkoztatása, a munkabérek fenntartása és az elbocsátások elkerülése.
A pályázat célja, hogy a Magyar Állam egyszeri, nem visszatérítendő költségvetési támogatás nyújtásával a közép- és nagyvállalkozásokat a COVID-19-járvány (koronavírus-járvány) következtében a gazdaság számára szükséges beruházásokra ösztönözze.
A felhívás elsődleges célja a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése a hazai vállalkozások (ezen belül is kiemelten a mikrovállalkozások) munkavállalói létszámának minél nagyobb arányú megtartásán keresztül. Fentieken túl a Felhívás kiemelt célja a hazai KKV-k termelékenységének növelése és technológiai megújulásának támogatása.
A felhívás elsődleges célja a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése a hazai vállalkozások (ezen belül is kiemelten a mikrovállalkozások) munkavállalói létszámának minél nagyobb arányú megtartásán keresztül. Fentieken túl, a hazai gazdaság fejlesztése érdekében jelen Felhívás kiemelt célja a hazai KKV-k termelékenységének növelése és technológiai megújulásának támogatása.
2020. május 18-ától igényelhető a Munkahelyteremtő bértámogatási Program mintegy 80 milliárd forintos keretösszeggel, melynek célja a munkába állás segítése azok számára, akik a koronavírus járvány okán elveszítették munkahelyüket. A Program keretében 70 ezer ember munkába állása kerül megsegítésre.